Apfel Ágnes

EFIAP fotóművész, természetfotós

A haladó szintű természetfotó tanfolyamon előadó és gyakorlat vezető és a makró workshopon vezető előadó

Apfel Ágnes

1975-ben születtem Magyarországon. Életem első pár évében a Szentendrei szigeten laktam, Kisorosziban. A tanulmányaimat már Zebegényben kezdtem. Máig ott élek, és vallom, a Dunakanyar legszebb települése. A természet szeretete gyerekkoromban, észrevétlenül Ívódott belém. Hiszen benne éltem, tanultam, játszottam, sétáltam, túráztam. A fotózással kb. 10-éve kezdtem komolyabban foglalkozni, amikor megkaptam első, tükörreflexes fényképezőgépemet. 2011-óta tagja vagyok a Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének.                                                                                        
2013-ban vettem először részt pályázatokon.

Az V. MILVUS természetfotó pályázaton kiállításra került Hajnal című képem.    Az Oasis Photo Contest 2013 nemzetközi természetfotó pályázaton Dicséretre méltó díjat kapott Család című fotóm.                                                       

A Varázslatos Magyarország fotópályázaton a 2013-as évben 3 képem nyert díjat.  Az egész évi rangsor 8-ik helyén végeztem, és az egyéb állat kategória 2-ik helyezettje lettem. 4 fotóm szerepelt a kiállítási anyagban. A 2014-es évben 2 képem kapott díjat. Az éves rangsorban 16-ik, az egyéb állat kategóriában szintén 2-ik helyezett lettem. 

Az I. TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázaton kiállításra került Szitakötők című képem.

Az Év Természetfotósa pályázaton 2014-ben Hajnal című képem magasra értékelt fotó díját kapta.

A VII. MILVUS természetfotó pályázaton 2 képem bekerült a kiállítás anyagába.

2014-ben a MAFOSZ alkotócsoportoknak kiírt pályázatán a Vadvilág fotóklub első helyen végzett. A Nevezett kollekcióban szerepelt képem kiállításra került.

2014 végétől veszek részt a FIAP (Nemzetközi Fotószövetség) pályázatain. Eddig több különböző országban 27 díjat nyertem.

Publikációk: Természetfotó Magazin

Nature photo magazine

Duna-Ipoly Nemzeti Park album

Képmás magazin

német Foto GEN magazin

 

Miért pont a természet? Egy kedves ismerősöm úgy fogalmazott „természetes, hogy a legtöbb ember olyan hobbit választ, ami, ha lehet, ellenkezője a munkájának. Te reggeltől- estig emberekkel foglalkozol, érthető, hogy nem őket akarod látni a géped másik oldalán”. Azt hiszem, van benne némi igazság. Fényképezőgéppel a kezemben elvesztem az időérzékem, és a keresőben egy másik, csodás világ tárul elém.                                                                               
A természetfotózás minden ága érdekel, de igazán a lepkék, és növények varázsolnak el. Ülni egy réten, és nézni egy pillangót, ahogy körbetáncolja azt a gyönyörű virágot… Persze ezt visszaadni egy fotón igazi kihívás. És ha a fotóm láttán egyszer, csak egy pillanatra is valaki átéli, már megérte.

 

https://apfelagnes.freewb.hu