Imre Tamásné Anikó

EFIAP fotóművész, stylist

A tanfolyamok és workshopok gyakorlatainak művészi vezetője, a FotóOktatás fotóiskola gazdasági vezetője.

Imre Tamásné Anikó

Budapesten születtem, így városi gyermekként nem sokat tudtam a fényképezés sokszínűségéről. A férjem révén azonban egyszer csak kitárult előttem ez a titokzatosnak látszó világ, és ösztönzésére a fényképezőgép is elmaradhatatlan társam lett. Végzettségem révén a divat szakmában dolgoztam, mint tervező, így közel állt hozzám az alkotási vágy kifogyhatatlan érzése. Rögtön Canon rendszerrel kezdtem el fotózni, először analóg Canon EOS 3-as gépvázzal, majd pár évre rá digitálisan fényképezek. Én inkább az érzelmek, a történések és a vizuális élményekben keresem a fény-kép mondanivalóját. Az élet állandó korforgásából keresem azokat a parányi eseményeket, drámákat, villanásnyi történéseket, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek.  Boldogsággal tölt el egy szép fotómodell, egy Etióp törzs vagy akár egy Vietnam falusi élet hangulata. Természetfotózásban szeretem a virág, táj, sarkifény vagy egy vadállat fényképezését, amit fáradságos munkával, akár közösen párommal Imre Tamással hoztunk létre.

A fotográfia mindennapjaim részévé vált, és már csak ennek élek hivatásos fotográfusként. 2003-től a Thomas Picture Kft tulajdonosaként fotókurzusok terepgyakorlatain tanítom a fényképezés fortélyait, illetve természet, modell és művészfotós workshopok vezetőjeként haladó fényképészekkel foglalkozom.

Képeim már eddig is nagyon sok kiállításon, kiadványban, folyóiratban és könyvben jelentek meg. A legbüszkébb a 2005 IFWP díjaimra vagyok, melyet madár és növény kategóriában kaptam. Az elért sikereim arra ösztönöznek, hogy folytassam eddigi munkámat, és segítsem a tehetséges fiatal fotósok személyiségének, látásmódjának fejlesztését. S ha meglátok egy jó fotótémát szívem megtelik szeretettel, és úgy megdobban, mint amikor a keresőben megtalálom és létrehozom a képet. Nemzetközi photo guide-ként olyan országokban tanítom tovább a fotográfiát, mint Izland, Etiópia, Vietnam, Kína, Olaszország, Norvégia, Franciaország, Görögország, USA, Alaszka, Costa Rica, Dél-Afrika, Hollandia, Belgium, stb. 

Jelentősebb díjak:

2024 MAFOSZ salon Collection Best photo club 1st szalon serleg fődíj

2022 MAFOSZ salon Collection 2st silver medal

2019 Filter photo contest Jury Special Award

2018 FIAP WORLD CUP Collection Photoclub Highly Commended

2018 MAFOSZ salon Collection 2st silver medal

2017 MAFOSZ salon Collection Best photo club 1st szalon serleg fődíj

2016 MAFOSZ salon Collection 3st bronze medal

2015 MAFOSZ salon 3st Bronze medal

2014 MAFOSZ salon Collection Best photo club 1st szalon serleg fődíj

2014 The AL-THANI Award Collection Best photo club 1st Gold Medal fődíj

2013 MAFOSZ SALON Highly Commended

2009 India Photolovers PSA Gold medal Best of Show fődíjat és PL Cert. of Merit zsűrikülöndíj

2009 The PSA OF NEW YORK 11th Photographic Exhibition Nature Bronz medal

2009 Olaszország 13° Gran Tour delle Colline Super circuit FIAF Itali 3 díjat kapott

2009 Franciaország Tropheé de Paris Diaporáma Fesztivál PRIX díjat kapott

2009 Anglia 63rd Bristol International Salon of Photography Honourable Mention-t kapott.

2009 USA 6. Tropical Image Exhibition FIAP Silver Medal-t kapott

2009 Ausztrália 9rd. Adelaide AV Fest 2009 Diaporáma Világ Fesztiválon a "Warriors of the Wilds" digirama "Top of Festival" FIAP Gold Medal fődíjat kapott

2009 USA 2009 Greater Lynn International Salonon Honor Awards díjat kapott

2009 Toronto Canada 115. International Salon TCC Silver Medalt kapott -Best Zoology a legjobb természetfotóért, 1 képe pedig Honourable Mention-t kapott

2005 Franciaország International Federation Wildlife Photograpy (IFWP) IFWP

Madarak kategória 3. díj és Növények kategória 3.díj

Szakmai Magazinok:

2009- Természetfotó Magazin Art Director és Tulajdonos

2003-2008 Fotoart magazin szerkesztő

További publikációk:

2005- National Geographic Hungary

2005 Természet Búvár Magazin

2005 Madártávlat Magazin

2004 Vadgazda magazin

Tagságok:

2013- EFIAP Diploma International Federation of Photographic Art

2012- TUISZ Turisztikai Újságírók Szövetsége

2011- AFIAP Diploma FIAP International Federation of Photographic Art

2009- Canon Pro Club (Platinum)

2005- Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete vezetőségi tag

2003-2006 International Federation Wildlife Photograpy (IFWP)

2003-2006 Foto Natura Hungary

2002 Kőbányai fotó Klub

Egyéni kiállításai Magyarországon:

2008 Szeged Muzsikáló természet (Élő Koncert diaporáma 1600 fotóval)

2007 KVVM Zöld Galéria A Pillanat Művészei kiállítás

2007 Franciaország Párizs környezetvédelmi kiállítás

2006 Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium állandó kiállítás

2006 Királyréti Kastélyszálló állandó kiállítás

2006 Budapest Natura 2000 Vendégváró Nemzeti Parkok országos vándor kiállítás

Kecskemét, Szeged, Debrecen,

2006 Stefánia Palota Vendégváró Nemzeti Parkok önálló kiállítás

2006 Royal Norwegian Embassy Észak Csodái önálló kiállítás

2005 Magyar Természettudományi Múzeum Észak Csodái 120 képes csoportos kiállítás

2005 Királyréti Kastélyszálló Csodálatos Természet

2004 Vista Galéria Csodálatos természet

2004 KVVM Zöld galéria Csodálatos Természet

Imre Tamásné Anikó fotográfus a Művészeti és Világítástechnikai workshop-ok művészeti vezetőjeként és a természetfotós workshop-ok szervezőjeként tart gyakorlati oktatást és a tanfolyamok gazdasági vezetőjeként dolgozik.